Szűrők be/ki:

Történetek a konyhámból, avagy Barbara, stand up!

2026. augusztus 29. (szombat) 19:00
A Bán Ber Deep Heart Deep Soul Irodalmi Társaság, a Békés Megyei Könyvtár és a Békéscsabai Jókai Színház együttműködésének köszönhetően a Történetek a konyhámból, avagy Barbara, stand up! című előadás érkezik Békéscsabára!
 
Időpont: 2026. augusztus 29. (szombat) 19:00
Helyszín: Békéscsabai Jókai Színház, Vigadó
Jegyár: TBA
Jegyvásárlás a Békéscsabai Jókai Színház honlapján, vagy személyesen a szervezőirodában lehetséges
 
„Azt hiszem, a Sors kegyeltje vagyok, mert már gyerekkoromban csodálatos emberek vettek körül, akiktől mindent megkaptam.
Szeretetet, törődést, figyelmet.
Irányt mutattak, tartást, kitartást és máig próbálok e szerint élni.
Többnyire szándékosan.
Olykor öntudatlanul.
Ahogyan az életüket élték, ahogy a sorsukat elfogadták és befolyásolták.
Ahogyan emberségükben és mesterségükben a legtöbbet akarták adni magukból."
 
A Park Kiadó gondozásában jó pár éve megjelent recepteskönyveimet családtagjaim ételhez, főzéshez, asztalhoz, ünnephez kapcsolható történetei "színesítették".
Egy ötlet, egy gondolat mentén kezdett alakulni az az elképzelés, hogy ezeket a történeteket osszam meg az erre kíváncsi nézőkkel önálló estként.
Hónapokon át gyúrtuk a családi sztorikat, amik végül megrajzolják az én családfámat és humorral, derűvel, fájdalmas szépséggel tudják elmesélni a mi generációnk kapcsolódását a hagyományainkhoz és szokásainkhoz, az ételeinkhez és az ünnepeinkhez.
Mert mint tudjuk (és én hiszem is), hogy aki szeret: ETET.
Szóval behozok egy hokedlit és ráülök, majd felállok ('Stand up, Barbara!') és mesélni kezdek történeteket a konyhámból.
Így született meg az előadás címe. – Hegyi Barbara
 
Mesél: Hegyi Barbara
Dramaturg: Vörös Róbert
Rendező: Tollár Mónika
Az előadás időtartama: 90 perc (szünet nélkül)
Az előadást követően szeretettel várjuk egy kötetlen hangulatú találkozóra az alkotókkal.
 
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet. Részvételével hozzájárul, hogy a felvételeken szerepeljen, melyek megjelenhetnek a Békés Megyei Könyvtár honlapján, közösségi oldalain, kiadványaiban, valamint további felületeken.

Kortársak élőben: Szekrényes Miklós

2026. augusztus 28. (péntek) 17:00
Folytatódik a Kortársak élőben rendezvénysorozat a Békés Megyei Könyvtárban! A program során a kortárs magyar irodalom képviselőit ismerhetjük meg közelebbről, élőben.
 
2026. augusztus 28-án, pénteken 17 órától könyvtárunk vendége Szekrényes Miklós tanár, könyvtáros, fociedző, író, apa, nagyapa. Gyöngyösön született 1965-ben, élt Nyíregyházán, Diósgyőrben, Miskolcon, Sajóvámoson, Szirmabesenyőben, Szolnokon, Békéscsabán, jelenleg Sopronban. Három gyermeke és két unokája van. A Meseszag a harmadik kötete.
 
„Egy író igazából nem engedheti meg magának, hogy felnőjön, amolyan szakmai ártalom ez, vagy alapkövetelmény, attól függ, honnan nézzük. Történeteket, meséket fabrikálni gyerekes dolog, még akkor is, ha komolyan vesszük a feladatot. (Mondjuk, másként nem érdemes.) Szekrényes Miklós azon szerencsés írók egyike, aki úgy nőtt fel, hogy nem nőtt fel, és aki azt is tudja, hogyan kell ezzel az adottsággal – jó, nem kertelek: tehetséggel – élni. Mély empátiával és nem kevés humorral fordul meséiben szereplő hétköznapiságukban is különös figurák felé, akik mellesleg nagyrészt gyerekek. Az ő életük torokszorító pillanatait mondják el ezek a történetek, de nem kell feltétlenül óriási dolgokra gondolni, csupán a gyerekkor rejtélyes mélységei tárulnak fel. Szekrényes nem nagy narratívákban gondolkodik, hanem azt írja meg, ami a nagy történetek után megmarad az emberben. Nem a mese a fontos, hanem a szaga, ez a megfoghatatlan valami, ami akkor is velünk marad, amikor a szavak már elillantak. Szekrényesnek nagyon jó szimata van: a leghajmeresztőbb történetet is elhisszük neki, és teszi mindezt úgy, hogy közben mesévé szelídíti a hétköznapok borzalmát, és így elviselhetővé – mondjuk ki: izgalmassá – varázsolja a történetek valóságát. Ez nem egy illatos kötet, hanem szúrós, nem ringat el, hanem gyomorszájon vág. A »meseszag« álca – a szelíd cím kemény történeteket takar, amelyek elolvasása után bele kell törődnünk, hogy hiába ragaszkodunk foggal-körömmel a gyerekkorhoz, hiába próbáljuk kicselezni a felnőtté válást, nincs mese, előbb-utóbb meg kell adni magunkat. Vagy felcsapunk írónak." – Totth Benedek 
 
A részvétel díjtalan, de érvényes olvasójegyhez, látogatójegyhez vagy ingyenes könyvtári regisztrációs jegyhez kötött, mely könyvtárunk földszinti pultjánál igényelhető az intézmény nyitvatartási idejében.
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet. Részvételével hozzájárul, hogy a felvételeken szerepeljen, melyek megjelenhetnek a Békés Megyei Könyvtár honlapján, közösségi oldalain, kiadványaiban, valamint további felületeken.

Gamedev Klub

2026. augusztus 19. (szerda) 15:00 - 16:45
A Gamedev Klub 2025 februárjában indult azzal a céllal, hogy megtalálja és összekösse azokat, akiket érdekel a videójáték-fejlesztés. Találkozóinkat általában heti rendszerességgel tartjuk a Békés Megyei Könyvtárban. A klubot két magánszemély szervezi:
  • Fodor Bence (Fodi) szoftver- és videójáték-fejlesztő. Korábban a Kollaborban és a megye több iskolájában is tartott a témában foglalkozásokat.
  • Kovács Tibor grafikus és tárgyalkotó, jelmezkészítő.
Kinek szól?
Bárkinek 14 év fölött, akit érdekel a videójáték- vagy társasjáték-fejlesztés. Szívesen látjuk azokat is, akik még soha nem készítettek játékot, de kipróbálnák magukat ezen a területen. A célunk, hogy egy hobbi-játékfejlesztő közösség alakuljon ki.
 
A következő Gamedev Klub találkozó 2026. augusztus 19-én, szerdán lesz a Békés Megyei Könyvtár Digilabor termében 15:00 órától.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Ha szeretnél jönni, kérlek csatlakozz a Discord szerverünkhöz, és írj Fodinak, vagy küldj e-mailt a gamedevklub (kukac) fodi (pont) be címre. További részletes tájékoztatás >>

Pandarobotika a legkisebbeknek

2026. augusztus 18. (kedd) 14:00 - 16:00

Az mTiny oktatórobotok segítségével már a nagycsoportosok és a kisiskolások is megismerkedhetnek a kódolással és a programozással. A képernyőmentes, játékos robotkészlet fejleszti a térbeli tájékozódást, a logikai gondolkodást, a kreativitást és a problémamegoldó készséget. A gyerekek a térképdarabkák segítségével saját útvonalakat és történeteket alkothatnak, miközben az érintőtollas vezérlővel és a programozási kártyákkal navigálják az aranyos pandarobotot.

A részvétel díjtalan, de érvényes olvasójegy bemutatásával lehetséges.

A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet. Részvételével hozzájárul, hogy a felvételeken szerepeljen, melyek megjelenhetnek a Békés Megyei Könyvtár honlapján, közösségi oldalain, kiadványaiban, valamint további felületeken.

Csillagos este a könyvtárban

2026. augusztus 15. (szombat) 19:30 - 22:00
2026-ben is megrendezésre kerül az Egy Hét a Csillagok Alatt országos programsorozat, amikor országszerte távcsöveket és lelkes csillagászokat találhatnak az éjszakai égbolt szerelmesei. A Békés Megyei Könyvtár idén is csatlakozik Magyarország legnagyobb csillagászati programsorozatához.
 
Dr. Barna Barnabás kutató csillagász Minden idők űrtávcsöve – A James Webb-sztori címmel tart ismeretterjesztő és érdekes előadást a csillagászatról és a világegyetemről. Ezt követően a résztvevők mobiltelefonos kvízjátékon tesztelhetik tudásukat. A távcsöves megfigyelés során a jelenlevők a könyvtár második emeleti teraszán a saját szemükkel tekinthetik meg az égbolt jelenségeit és választ kaphatnak kérdéseikre. 
 
A részvétel díjtalan, de érvényes olvasójegy bemutatásával lehetséges. Az első 100 fő jelentkezését fogadjuk, előzetesen jelentkezni az alábbi űrlapon lehet.
 
A programváltozás jogát fenntartjuk!
 
A program látogatásához a Békés Megyei Könyvtárban érvényes olvasójegy szükséges.
Kérjük, ügyeljen rá, hogy könyvtári olvasójegye Önnél legyen, illetve hiányában, gondoskodjon annak elkészítéséről. A programon csak a könyvtári olvasójegyét bemutató tud részt venni. Beiratkozásra a könyvtár nyitvatartási idejében (hétfő–péntek 8:00–17:00) a földszinti regisztrációs pultnál van lehetőség. A program napján, 17:00 óráig tudják ezt megtenni.
 
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet. Részvételével hozzájárul, hogy a felvételeken szerepeljen, melyek megjelenhetnek a Békés Megyei Könyvtár honlapján, közösségi oldalain, kiadványaiban, valamint további felületeken.

„Mesélő utcák, festői Negyed" – Kalandozások a Munkácsy Negyedben

2026. augusztus 15. (szombat) 17:00 - 19:00
Békéscsabán, Munkácsy városában egész nyáron tematikus hétvégi élménysétákra várjuk az érdeklődőket a Munkácsy Negyedben! A séták a főtéri Tourinform iroda elől indulnak és minimum 5 fő jelentkező esetén valósulnak meg.
 
A városismereti séta során ellátogatunk a világhírű festőművész öröksége által inspirált Munkácsy Negyed látványosságaihoz. Utunk során megismerjük a Munkácsy Mihály örökségét népszerűsítő kulturális negyed látványosságait, felidézzük a fiatal Munkácsyhoz kapcsolódó anekdotákat. Minden állomáshoz egy kvízkérdés tartozik, melyekkel leteszteljük a résztvevők tudását. Kérjük, mobilinternet-eléréssel rendelkező okostelefont hozzanak magukkal.
 
Túravezető: Juhász Zoltán, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója. 
 
A túrákon való részvételi díj: 1500 Ft/fő. Csaba kártya tulajdonosoknak 500 Ft/fő.
A részvételi díjat befizetni a túrát megelőző napokban, vagy közvetlenül a túra megkezdése előtt lehetséges a békéscsabai Tourinform irodában. További részletek a Tourinform iroda honlapján.
 
A séta zárásaként, 19 órától a Döge Csaba és Szilágyi Attila A Furi Ferenc a kocsmában című műsora a Réthy Pál hídon.

Az Izmos nyelvű költők zenés irodalmi estje

2026. augusztus 14. (péntek) 17:00
Mitől izmos a nyelv? Kinek a nyelve? Vagy talán a magyar nyelv az? Interaktív, kötetlen irodalmi estre várja az érdeklődőket négy kortárs költő, Bukovenszki-Nagy Eszter, Lesitóth Csaba, Makó Ágnes, Tibély Orsolya és egy gitár, sok beszélgetéssel, nevetéssel és útravalóval.
 
Egy este, ahol bátran megkérdezheted: mire gondolt a költő. Ahol eddig publikálatlan verseket és már kötetben megjelent írásokat egyaránt hallhatsz a szerzők előadásában, ahol belekóstolhatsz a kortárs költészetbe, az irodalmi életbe, ahol nem csak nézője lehetsz az előadásnak.
 
Ha te is szomjazod a humort, a verseket és a dalokat, gyere el 2026. augusztus 14-én a Békés Megyei Könyvtárba!
 
A részvétel díjtalan, de érvényes olvasójegyhez vagy könyvtári regisztrációs jegyhez kötött.
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet. Részvételével hozzájárul, hogy a felvételeken szerepeljen, melyek megjelenhetnek a Békés Megyei Könyvtár honlapján, közösségi oldalain, kiadványaiban, valamint további felületeken.

TechArt Ékszerlabor

2026. augusztus 14. (péntek) 15:00 - 17:00
E-hulladékból ékszer – alkoss velünk a Digilaborban!
 
Mit kezdenél egy régi számítógép alkatrészeivel? Mi megmutatjuk, hogyan válhatnak belőlük különleges, egyedi ékszerek és kiegészítők!
Workshopunkon leselejtezett elektronikai alkatrészekből – például alaplapokból és billentyűzet gombjaiból – készíthetsz medált, fülbevalót vagy kulcstartót, miközben betekintést nyersz az újrahasznosítás kreatív világába.
 
A foglalkozás során különböző kézi- és kisgépeket, valamint UV-gyantát használunk, természetesen minden szükséges segítséget biztosítunk. Nem szükséges előzetes tapasztalat – csak egy kis kíváncsiság és alkotókedv!
 
A foglalkozás 12 éves kortól ajánlott (10 éves kortól szülői felügyelettel is részt lehet venni). Maximum 10 fő előzetes jelentkezését tudjuk fogadni az alábbi űrlap kitöltésével.
 
Fedezd fel, hogyan lehet a hulladékból érték, és vigyél haza egy igazán különleges, saját készítésű alkotást!
 
A részvétel díjtalan, de érvényes olvasójegy bemutatásával lehetséges.
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet. Részvételével hozzájárul, hogy a felvételeken szerepeljen, melyek megjelenhetnek a Békés Megyei Könyvtár honlapján, közösségi oldalain, kiadványaiban, valamint további felületeken.

Könyvtári Társas-Játék-Tér

2026. augusztus 14. (péntek) 15:00 - 17:00
Szereted a társasjátékokat, de nincs kivel játszani? 
Szívesen próbálnál ki új vagy régi, elfeledett játékokat? Gyere el, ne unatkozz otthon, ismerkedj meg új játékostársakkal, vagy hozd el barátaidat!
 
A Könyvtári Társas-Játék-Tér szeretettel vár minden játékrajongót – kezdőket és tapasztalt játékosokat egyaránt.  Ha felhőtlenül szeretnél nevetni, valami újat tanulni, társaságban lenni, hasonló gondolkodású emberekkel ismerkedni, akkor itt a helyed!
A klub vezetője: Mojdiszné Kneifel Edit.
 
Időpont felnőtteknek: 2026. augusztus 14. (péntek) 15:00–17:00
Helyszín: Békés Megyei Könyvtár
 
A részvétel díjtalan, de érvényes olvasójegyhez, látogatójegyhez vagy ingyenes könyvtári regisztrációs jegyhez kötött.
Kapcsolódj másokhoz játékosan!
Várunk szeretettel a Könyvtári Társas-Játék-Térben!

Egy boszorkányper nyomában (szabadulós játék)

2026. augusztus 13. (csütörtök) 16:00
Lépj be a múlt titokzatos világába, ahol elfeledett iratok, rejtélyes jelek és megmagyarázhatatlan jelenségek vezetnek egy különös ügy nyomába – a Békés Megyei Könyvtár különleges szabadulós játékában! 
 
Egy 300 éves boszorkányper dokumentumai megelevenednek a könyvtár falai között – de vajon mi az igazság a vádak mögött?
Csapatoddal 60 perc áll rendelkezésre a kódok megfejtéséhez. Vajon sikerül fényt deríteni az igazságra, mielőtt lejár az idő?
Amennyiben készen állsz a kihívásra, gyűjtsd össze barátaidat vagy családodat, és induljon a nyomozás!
 
A játékidő maximum 60 perc. 2-6 fős csapatoknak, 16 éves kortól ajánljuk.
 
A részvétel díjmentes; érvényes olvasójegy, látogatójegy vagy napijegy bemutatásával lehetséges.
Időpontok:
  • 2026. augusztus 13. (csütörtök) 16:00
Bejelentkezés:
  • telefon: 06 66 530 202
  • e-mail: boszorkanyperszab.bmk(kukac)gmail.com
  • személyesen: az emeleti olvasóteremben

A játékhoz könyvajánló is készült. Az alábbi linken megtekinthető.

A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül. Részvételével hozzájárul, hogy a felvételeken szerepeljen, melyek megjelenhetnek a Békés Megyei Könyvtár honlapján, közösségi oldalain, kiadványaiban, valamint további felületeken.

Több
Szűrők be/ki:

Könyvtári Társas-Játék-Tér

2026. július 17. (péntek) 15:00 - 17:00
Szereted a társasjátékokat, de nincs kivel játszani? 
Szívesen próbálnál ki új vagy régi, elfeledett játékokat? Gyere el, ne unatkozz otthon, ismerkedj meg új játékostársakkal, vagy hozd el barátaidat!
 
A Könyvtári Társas-Játék-Tér szeretettel vár minden játékrajongót – kezdőket és tapasztalt játékosokat egyaránt.  Ha felhőtlenül szeretnél nevetni, valami újat tanulni, társaságban lenni, hasonló gondolkodású emberekkel ismerkedni, akkor itt a helyed!
A klub vezetője: Mojdiszné Kneifel Edit.
 
Időpont felnőtteknek: 2026. július 17. (péntek) 15:00-17:00
Helyszín: Békés Megyei Könyvtár
 
A részvétel díjtalan, de érvényes olvasójegyhez, látogatójegyhez vagy ingyenes könyvtári regisztrációs jegyhez kötött.
Kapcsolódj másokhoz játékosan!
Várunk szeretettel a Könyvtári Társas-Játék-Térben!

Robotidomító – Vonalkövető robot építése

2026. július 17. (péntek) 14:00 - 16:00
Folytatódik a Békés Megyei Könyvtár robotika-sorozata a Digilabor alkotótérben!
 
Gyermekeket és szüleiket, fiúkat és lányokat egyaránt szeretettel várunk a robotika-foglalkozásunkra, mely során vonalkövető robotokat építünk és programozunk! A készségfejlesztő programon megismerkedünk a robot fogalmával, az Abacusan ArTec robotok alkotóelemeivel, valamint a blokkalapú programnyelvvel. 
 
Az oktatást segítő készlet már egészen kiskortól képes a digitális kompetencia és a problémamegoldás fejlesztésére. A program 10 éves kortól ajánlott.
 
A részvétel díjtalan, de érvényes olvasójegy bemutatásával lehetséges.
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet. Részvételével hozzájárul, hogy a felvételeken szerepeljen, melyek megjelenhetnek a Békés Megyei Könyvtár honlapján, közösségi oldalain, kiadványaiban, valamint további felületeken.

Könyvtári Társas-Játék-Tér (gyermekeknek)

2026. július 17. (péntek) 11:00 - 12:00
Hozza el gyermekét vagy unokáját a könyvtárba, és próbáljanak ki új vagy régi, elfeledett társasjátékokat! Ismerkedjenek más játékosokkal!
 
A Könyvtári Társas-Játék-Tér most rendhagyó módon a kisebbeknek igyekszik kedvezni ezen az alkalmon. 
A klub vezetője: Mojdiszné Kneifel Edit.
  • Időpont gyermekeknek: 2026. július 17. (péntek) 11:00–13:00
  • Helyszín: Békés Megyei Könyvtár
A részvétel díjtalan, de érvényes olvasójegyhez, látogatójegyhez vagy ingyenes könyvtári regisztrációs jegyhez kötött.
 
Kapcsolódj másokhoz játékosan!
Várunk szeretettel a Könyvtári Társas-Játék-Térben!

Gamedev Klub

2026. július 15. (szerda) 15:00 - 16:45
A Gamedev Klub 2025 februárjában indult azzal a céllal, hogy megtalálja és összekösse azokat, akiket érdekel a videójáték-fejlesztés. Találkozóinkat általában heti rendszerességgel tartjuk a Békés Megyei Könyvtárban. A klubot két magánszemély szervezi:
  • Fodor Bence (Fodi) szoftver- és videójáték-fejlesztő. Korábban a Kollaborban és a megye több iskolájában is tartott a témában foglalkozásokat.
  • Kovács Tibor grafikus és tárgyalkotó, jelmezkészítő.
Kinek szól?
Bárkinek 14 év fölött, akit érdekel a videójáték- vagy társasjáték-fejlesztés. Szívesen látjuk azokat is, akik még soha nem készítettek játékot, de kipróbálnák magukat ezen a területen. A célunk, hogy egy hobbi-játékfejlesztő közösség alakuljon ki.
 
A következő Gamedev Klub találkozó 2026. július 15-én, szerdán lesz a Békés Megyei Könyvtár Digilabor termében 15:00 órától.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Ha szeretnél jönni, kérlek csatlakozz a Discord szerverünkhöz, és írj Fodinak, vagy küldj e-mailt a gamedevklub (kukac) fodi (pont) be címre. További részletes tájékoztatás >>

Pandarobotika a legkisebbeknek

2026. július 14. (kedd) 14:00 - 16:00

Az mTiny oktatórobotok segítségével már a nagycsoportosok és a kisiskolások is megismerkedhetnek a kódolással és a programozással. A képernyőmentes, játékos robotkészlet fejleszti a térbeli tájékozódást, a logikai gondolkodást, a kreativitást és a problémamegoldó készséget. A gyerekek a térképdarabkák segítségével saját útvonalakat és történeteket alkothatnak, miközben az érintőtollas vezérlővel és a programozási kártyákkal navigálják az aranyos pandarobotot.

A részvétel díjtalan, de érvényes olvasójegy bemutatásával lehetséges.

A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet. Részvételével hozzájárul, hogy a felvételeken szerepeljen, melyek megjelenhetnek a Békés Megyei Könyvtár honlapján, közösségi oldalain, kiadványaiban, valamint további felületeken.

Teljes forma – Irodalmi performansz

2026. július 11. (szombat) 19:00
A Bán Ber Deep Heart Deep Soul Irodalmi Társaság, a Békés Megyei Könyvtár és a Békéscsabai Jókai Színház együttműködésének köszönhetően a Teljes forma című irodalmi performansz érkezik Békéscsabára.
 
Irodalmi szövegekből induló tánccal, zenével, zajokkal építkező est. Írók, táncosok és zenészek közös alkotását láthatjátok, ahol minden előadás egyedi és megismételhetetlen. A szövegből új rétegek, új jelentések bontakoznak ki – mozgásban, hangban, jelenlétben. Az est különlegessége, hogy kizárólag női alkotók lépnek színpadra. Nem csak nőknek szól, hanem mindenkinek, aki szereti az irodalmat, az élő felolvasásokat, táncot, zenét és nyitott a kísérletezésre. Az előadás összefűző témája a test. 
  • Időpont: 2026. július 11. (szombat) 19:00
  • Helyszín: Békéscsabai Jókai Színház, Sík Ferenc Kamaraszínház (Ibsen Ház kamaraterme)
  • Jegyár: 3500 Ft
  • Jegyvásárlás a Békéscsabai Jókai Színház honlapján, vagy személyesen a szervezőirodában lehetséges
Fellépnek: Bali Anikó, Czidor Katalin, Somos Judit, Tallér Edina, Lukács Vivien, Balogh Andrea, Bánhidi Lilla, valamint az Ars Violin Duo, Kovácsné Kerekes Dalma és Sznyida Marianna.
Rendező: Gerner Csaba.
Az előadás előtt énekkel és zenével várja a közönséget Sziveri Emese színművész és Rázga Áron zongoraművész.
 
A Teljes forma című irodalmi performansz után szeretettel várjuk egy kötetlen hangulatú találkozóra az alkotókkal.
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet. Részvételével hozzájárul, hogy a felvételeken szerepeljen, melyek megjelenhetnek a Békés Megyei Könyvtár honlapján, közösségi oldalain, kiadványaiban, valamint további felületeken.

Bánhidi Lilla: Sorsod Borsod (zenés író-olvasó találkozó)

2026. július 10. (péntek) 19:00
A Békés Megyei Könyvtár és a Bán Ber Deep Heart Deep Soul Irodalmi Társaság idei első közös rendezvényén Bánhidi Lilla Sorsod Borsod című krimiregényét mutatjuk be a békéscsabai közönségnek.
 
Az írónővel Kovács Attila irodalomszervező beszélget.
A könyvbemutatót felolvasás és zenei aláfestés színesíti. Felolvas Vidovenyecz Edina színművész, zenél Petri L. Lackás énekes, dalszerző.
Könyvvásárlási és dedikálási lehetőség a helyszínen.
 
Bánhidi Lilla majd 20 év média után váltott a krimiírásra, első könyve Sorsod Borsod címmel jelent meg a Prae Kiadónál. A Miskolcon játszódó regionális krimi 2023-ban az előkelő harmadik helyezést érte el az első prózaköteteseknek járó Margó-díj versenyében. Korábban krimi az első tízbe sem került. A szerzőt 2025-ben Szabó Lőrinc Irodalmi Díjjal ismerték el, ugyanebben az évben egy budapesti technikumban a könyv érettségi tétel volt több osztályban. A kötet a három kiadás utolsó példányainál jár.
„Ez a modern hangú, pergő ritmusú, lokálpatrióta bűnügyi történet, amely egy fiktív miskolci sorozatgyilkosság eseményeit és nyomozását követi végig – az internetes randiappok veszélyeit is ábrázolva –, akár meg is történhetett volna." – Dr. Kovács Lajos, legendás nyomozó, ORFK, „döglött ügyek" osztálya.
 
A részvétel díjtalan, de érvényes olvasójegy bemutatásával lehetséges.
Kérjük, a részvételi szándékot előzetesen, az alábbi online űrlap kitöltésével jelezni szíveskedjen.

A rendezvény támogatója a Marzek Kner Packaging Kft.
 
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet. Részvételével hozzájárul, hogy a felvételeken szerepeljen, melyek megjelenhetnek a Békés Megyei Könyvtár honlapján, közösségi oldalain, kiadványaiban, valamint további felületeken.

Egy boszorkányper nyomában (szabadulós játék)

2026. július 10 - 11.
Lépj be a múlt titokzatos világába, ahol elfeledett iratok, rejtélyes jelek és megmagyarázhatatlan jelenségek vezetnek egy különös ügy nyomába – a Békés Megyei Könyvtár különleges szabadulós játékában! 
 
Egy 300 éves boszorkányper dokumentumai megelevenednek a könyvtár falai között – de vajon mi az igazság a vádak mögött?
Csapatoddal 60 perc áll rendelkezésre a kódok megfejtéséhez. Vajon sikerül fényt deríteni az igazságra, mielőtt lejár az idő?
Amennyiben készen állsz a kihívásra, gyűjtsd össze barátaidat vagy családodat, és induljon a nyomozás!
 
A részvétel díjmentes; érvényes olvasójegy, látogatójegy vagy napijegy bemutatásával lehetséges.
Időpontok:
  • 2026. július 10. (péntek) 16:00
  • 2026. július 10. (péntek) 17:20
  • 2026. július 11. (szombat) 16:00
  • 2026. július 11. (szombat) 17:20 - FOGLALT
Bejelentkezés:
  • telefon: 06 66 530 202
  • e-mail: boszorkanyperszab.bmk(kukac)gmail.com
  • személyesen: az emeleti olvasóteremben

A játékhoz könyvajánló is készült. Az alábbi linken megtekinthető.

A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül. Részvételével hozzájárul, hogy a felvételeken szerepeljen, melyek megjelenhetnek a Békés Megyei Könyvtár honlapján, közösségi oldalain, kiadványaiban, valamint további felületeken.

Just Dance-táncverseny 7-12 éveseknek

2026. július 10. (péntek) 14:00
Keressük a táncparkett koronázatlan királyát! A Békés Megyei Könyvtár versenyt hirdet a videojátékok és a tánc szerelmeseinek! 2026. július 10-én, pénteken 14 órától PlayStation 4 konzolon mérhetik össze tudásukat a jelentkezők.
 
Maximum 16 fő jelentkezését tudjuk fogadni. Jelentkezés 7-12 éves korig, fiúknak és lányoknak egyaránt, az alábbi űrlap kitöltésével lehetséges. A jelentkezés akkor sikeres, amennyiben a regisztráció rögzítéséről megkapta a visszaigazoló e-mailt.
 
A részvétel díjtalan, de érvényes olvasójegyhez kötött.
A verseny Playstation 4 konzolon, a Just Dance 2022-s verziójával zajlik. Mutasd meg, milyen a ritmusérzéked! Győzzön a legügyesebb! Az első négy helyezettet díjazzuk. A verseny támogatója a békéscsabai Hóvirág Fagylaltbár.
 
A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet. Részvételével hozzájárul, hogy a felvételeken szerepeljen, melyek megjelenhetnek a Békés Megyei Könyvtár honlapján, közösségi oldalain, kiadványaiban, valamint további felületeken.

Netrevalók – Informatika segítségnyújtás

2026. július 8. (szerda) 15:00 - 17:00
Amíg az okoseszközök és az online világ használata az idősek számára sok nehézséget okozhat, addig a fiataloknak ez természetes. A Telekom és a hazai könyvtárak programjában a fiatal generáció segítségével az idősek megtanulhatják az internet biztonságos és egyszerű használatát.
 
Békéscsabán, a Békés Megyei Könyvtárban is elérhetők az ingyenes foglalkozások, ahol középiskolás diákok az iskolai közösségi szolgálat keretében könyvtári foglalkozásokon oktatják az időseket digitális ismeretekre, amelyek a mindennapi életük során valós segítséget nyújthatnak számukra.
 
Az ingyenes foglalkozásokra havonta egyszer, minden könyvtárban ugyanabban az időpontban, azaz minden hónap második szerdáján kerül sor.