„Ecce Drinyó" – kiállításmegnyitó
2024. augusztus 30. (péntek) 17:00
Szeretettel meghívjuk a Békés Megyei Könyvtárba a békéscsabai születésű szobrászművész, Drienyovszki János „Ecce Drinyó" című kiállításának megnyitójára.
Köszöntőt mond: Juhász Zoltán igazgató.
A kiállítást megnyitja: Mészáros Zsuzsanna művészettörténész.
A kiállítás 2024. szeptember 30-ig látogatható a könyvtár nyitvatartási idejében.
DRIENYOVSZKI JÁNOS szobrászművész
(Békéscsaba, 1954)
Középiskolás koromtól érdeklődtem a művészetek iránt, az első szobromat gimnazista koromban készítettem, fából. A debreceni főiskolás éveim alatt (1973-1976) tanáromtól, Makoldi Sándortól a Tanítóképző Főiskolán kaptam először komoly biztatást és inspirációt az alkotáshoz. Először grafikával és akvarellel kezdtem el foglalkozni.1979-ben egy európai körutazás párizsi állomásán találkoztam Kádár József festővel, akitől újabb ösztönzést kaptam. Ennek eredménye volt egy grafikai kiállítás a szegedi Ifjúsági Házban,1980 tavaszán.
Az 1980-as évektől fokozatosan a szobrászat felé fordultam, a fával próbálkoztam, s ez az anyag egyre jobban magával ragadott.
A fordulópont 2000-ben volt. Alma Materem – mai nevén a Debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Rajz-Vizuális Nevelési Tanszéke: vezetője Tamus István – kiállításra való felkérése jelentette, ahol, mint volt hallgató bemutathattam szobraimat.
2007-ben felvételt nyertem a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe, a szobrász szekcióba.
Az elmúlt években több önálló kiállításom volt Magyarországon (így Sopronban, Nagykanizsán, Letenyén, Hévízen, Debrecenben, Békéscsabán és Budapesten, több helyszínen is), valamint összesen öt alkalommal vehettem részt a szentendrei országos kortárs képzőművészeti kiállításokon, biennálékon. (2009, 2012, 2014, 2015, 2017)
Meghívtak, illetve részvételi lehetőséget nyertem magyarországi és külföldi alkotótáborokba – többek között Japánba, (Inami – 2003), Horvátországba (Marija Bistryca – 2006), Lengyelországba (Jablon – 2007, 2008, 2009), Észtországba (Valga és Jarvakandi – 2008), Dániába (Ringkoebing 2011-től 2021-ig minden évben), Finnországba (Kakslautannen – 2013), Ukrajnába (Berekszentmiklós – 2017).
Alkotásaim közül néhány köztéri szoborként azokon a településeken található, ahol művésztáborban voltam, másrészt intézmények, gyűjtemények és magánszemélyek tulajdonában vannak. Például a japán Inami város házasságkötő termében, Debrecenben a Megyei Könyvtár udvarán, a lengyelországi Jablon közparkjában, Konyáron a Fő téren, a dániai Ringkoebingben és Koppenhága mellett, a finnországi Kakslauttannenben, valamint a Körmendy-Csák Gyűjteményben.
Ars poetica
Az Alföldön nőttem föl. Nyaranta sokat barangoltam a természetben, ahol mindig is jól éreztem, érzem magam. Csodálom a természetet, a növények, fák sokszínűségét a formák, színek gazdagságát. A természet nyersességét, őszinteségét is szeretem. A természet olyan, amilyen.
Önmagunkat is így kell elfogadni. Mi is olyanok vagyunk, amilyenek. Nem érdemes hazudni, de érdemes megélni a dolgokat.
A fa nem tehet mást, mint megéli a dolgokat ott, ahol gyökeret eresztett. Minden fa egy külön sors, egy komplett élettapasztalat, esztétikai jelenség. Szeretem megpróbálni átérezni a kezeim közé kerülő fák sorsát. Nem csak a formája kelt érzeteket bennem, de az is, ahogy megtapasztalhatta életét. Tökéletlenségében is tökéletes számomra. Ezért nem válogatok szobraim alapanyagában minőség szerint. Nemcsak a tökéletes, az ép fa hordoz gondolatot, érzeteket. Sőt az itt-ott beteg, bogarak által gyötört, girbe-gurbán nőtt, nehéz sorsú fa talán még többet mond el számomra a lét nagy misztériumáról.
A kő is az univerzum követe. Kortalan, a szervetlen anyagi világ lenyomata. Kevésbé beszédes, mint a fa. Nehezebben adja meg magát, ha rosszul érsz hozzá, törik, hasad. Többet kell önmagadból adnod, hogy létrejöjjön a közös esztétikum.
Nekem is van életutam, vannak sérüléseim, ugyanúgy lehetek kiszolgáltatott, mint egy helyét elhagyni nem tudó fa, hegybe beépült kő. Az alkotás során ketten találkozunk: az anyag és én.
Két életút, két tapasztalat, két jelenség, két "személyiség".
Ketten hozunk létre esztétikumot, szobor formájában, kölcsönösen tiszteletben tartva egymást.