Tetten ért pillanatok (fotókiállítás)

A magyar kultúra napja alkalmából Tóth István AFIAP, ESFIAP minősítésű nagyváradi fotóművész Tetten ért pillanatok című, jubileumi fotókiállítása látható a könyvtár földszinti galériájában.

Tóth István 1951. augusztus 8‑án született a Bihar megyei Tótiban. A fotográfiával már gyermekként, 1964 táján kezdett ismerkedni. Autodidakta módon képezte magát. Harc az idővel című alkotásával 1973-ban debütált a FIAP védnökségével rendezett Románia Nemzetközi Szalonján, a bukaresti Dalles Teremben. Fél évszázados pályafutása során több száz művészfotót készített, műveit számos országos és nemzetközi szalon anyagába válogatták be, díjazták, és ismerték el érmekkel. 1973-ban tagja lett a Romániai Fotóművészek Egyesületének. 1978 óta a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség tagja. 1978-ban megválasztották a nagyszebeni székhelyű Romániai Fotóklubok Társaságának titkárává. Több mint nyolcan egyéni tárlata volt itthon és külföldön, számos jelentősebb csoportos kiállításon részt vett alkotásaival. 2001-ben egyik alapító tagja volt a Magyar Fotóművészek Világszövetségének. 2016-ban létrehozta a Nagyváradi Városi Múzeum keretében a Ștefan Tóth István Technikai és Fotóművészeti Gyűjteményt, Románia első fotómúzeumát. (Forrás: Varad.ro)