FUTAKI 1984–2024 – emlékkiállítás
2025. január 2 - 21.
A 2025. január 2-ától, mindössze 39 éves korában elhunyt kivételes tehetségű, nemzetközileg is elismert képregényrajzolóra, a békéscsabai születésű Futaki Attilára emlékezünk.
A Futaki-emlékkiállítás az alkotó munkáiból mutat be kiadványokat, füzeteket, ritkaságokat és eredeti rajzokat. A tárlat Németh Levente (Levi), az ország egyik legismertebb reklámgrafikusának összeállítása.
A FUTAKI 1984–2024 emlékkiállítás 2025. január 21-ig látogatható a könyvtár földszinti folyosóján.
Futaki Attila 1984. november 27-én született Békéscsabán. A békéscsabai evangélikus gimnázium rajztagozatán, majd a Terézvárosi gimnáziumban tanult.
Futaki Attila 12 éves korától foglalkozott képregénykészítéssel. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen, majd Firenzében végezte tanulmányait. Első albuma Spirál címen jelent meg 2009-ben. Dolgozott a Disney-nek, nevéhez köthető Percy Jackson-képregénysorozat. Sötét, sejtelmes, noirszerű világ jellemzi alkotói stílusát. Angol és francia nyelvű kiadványokat is készített. A hazai közönségnek készültek a Budapest angyala és a 10 – A Puskás című képregényei. Közreműködött a Magyar rocktörténet (Képes Krónikák Kiadó) első kötetének megjelentetésében.
39 éves korában, 2024. január 2-án hunyt el.