„Volt egyszer egy Dodó bácsi"

„Irányi majd egy évszázadot élt meg, (ráadásul milyen zavaros évszázadot), állandóan cetlikre jegyzetelt, naplót vezetett, a háborúban sem volt hajlandó megválni tőlük, még a menekülése idején sem, így írásai hiteles kordokumentumok. Született idealista, optimista, emberbarát volt, melyet a legnehezebb időkben sem adott fel." – Irányi Dezső Rudolf (2014)

 

Az első világháború idején született, megélte a második világégés történéseit, krónikásként az elmúlt évtizedek emlékeit őrzi. Közel egy évszázados élete alatt jegyzeteket készített, naplót vezetett, könyveket írt. Írásai a kor hiteles forrásdokumentumaivá váltak.

 

Irányi Dezső József 1914. augusztus 25-én született Budapesten. Mezőberényben, Budapesten és Békésen tanult, egy tanévet Belgiumban töltött. A Pázmány Péter Tudományegyetemen történelem–földrajz szakos tanári diplomát szerzett.

 

A sátoraljaújhelyi Felsőkereskedelmi Iskolában, majd a marosvásárhelyi Császári és Királyi „Csaba Királyfi" Gyorsfegyvernemi Hadapródiskolában tanított. 1942-ben a II. hadseregben teljesített szolgálatot a Donyec-Don vidékén.

 

1944-ben a békéscsabai kereskedelmi iskola (Közgé) földrajz–történelem szakos tanára lett. Kirándulásokat szervezett az iskola diákjainak, vezette a cserkészcsapatot. Rendszeresen felhívta diákjai figyelmét az utazás, a közösséghez tartozás fontosságára. Ennek érdekében több mint 100 túrát vezetett tanári pályafutása alatt. Tanulói közreműködésével kutatta Békés megye néprajzát. Tanítványaival az iskola elvégzése után is tartotta a kapcsolatot, aktív levelezést folytattak. A felnőttképzésben is részt vett, a kereskedelmi és vendéglátóipari tanulókat oktatta. 30 éves tanári pályafutása alatt 30.000 diákot tanított Békéscsabán.

 

Foglalkozott a testmozgással is, Mezőberényben úszóegyletet alapított. A Közgé csapata kimagasló eredményeket ért el tájékozódási tájfutásban, melyhez hozzájárultak az Irányi Dezső vezette földrajzszakkörök.

 

Irányi Dezső és pedagógustársai elévülhetetlen érdemeket szereztek abban, hogy a Közgé a város meghatározó, a tanulók körében népszerű intézménnyé vált Békéscsabán. „Dodó bácsi" imádta a hivatását, emellett rengeteget utazott, ismeretterjesztő műveket, útirajzokat és verseket írt, melyek könyv formájában is megjelentek. Az 1974-es nyugdíjazását követően folytatta életművének összeállítását. Nyugdíjasként sem szakadt el a Közgétől, vállalta a békéscsabai iskola balatonszárszói üdülőjének építési felügyeletét.

 

Felelt az Alföldi Népújság 1945-ös újraindításáért, a lap szerkesztőjeként tevékenykedett. A békéscsabai iskolák első közös újságja, a Diákszemmel című lap tanári felügyelője volt.

 

Évtizedekig a TIT földrajzi szakosztályának elnöke volt, az IBUSZ idegenvezetőjeként is szerepet vállalt. Az Ország-világjárók Baráti körét vezette. Tagja volt a Magyar Földrajzi Társaságnak, a Magyar Pedagógiai Társaságnak, a Magyarok Világszövetségének. Előadásokat tartott mozikban, kultúrotthonokban és a TIT-székházban. Bekapcsolódott a finn–magyar barátság keretén belül a Mikkelin és Békéscsaba testvérvárosi együttműködésébe, országjárásra vitte a vendégeket. Élete során több éremmel, oklevéllel kitüntették, a Békéscsaba „Városunkért" emlékplakett birtokosa.

 

A tanítványok „Dodó bácsija" 2006. június 25-én hunyt el Békéscsabán.

 

„Élt közöttünk egy igaz ember, aki ezernyi papírlapon őrizte viharos századunk történelmi eseményeinek, emberi sorsok százainak emlékét." – Köteles Lajos