Lelki védőoltásaink
Szabóné Dr. Kállai Klára klinikai szakpszichológus, pszichológus tartott előadást július 22-én a megyei könyvtárban Lelki védőoltásaink ‒ Covid 19 megküzdési lehetőségek címmel. A könyvtár hűvösében, a kellemesen légkondicionált folyóiratolvasójában az előadáson maszk (jelenleg védettségi igazolvány) nélkül találkozhattak egymással a téma iránt érdeklődők. A jeles megyei szakember előadásában olyan eszközöket sorolt fel és mutatott be, amik segítségével a jelenlevők kicsit jobban megérthették a megváltozott élethelyzeteket és azok kezelését. A kitűnő szakember remek előadásmódjával régi és újszerű technikákat, lehetőséget (könyvajánlókat) mutatott be az érdeklődők számára, külön köszönjük, hogy az előadásának anyagát (ppt PDF formában) a köz javára bocsátja. Érdemes végigolvasni.
A résztvevők nevében köszönjük a remek hangulatú délutánt és a tartalmas előadást.
Szabóné Dr. Kállai Klára nemrégiben vette át a Magyar Érdemkereszt polgári tagozata rangos elismerést, amihez szívből gratulálunk.
Lukoviczki Anna (igh.)
Békés Megyei Könyvtár