Könyvek

Szerző: szerkesztők: Váradi Judit, Szűcs Tímea
Debreceni Egyetemi Kiadó
2017
A nemzetközi teljesítménymérések körüli hírverés nyomása alatt jó, ha emlékeztetjük magunkat, hogy az iskola hivatása az is, hogy az egyetemes kultúra értékeinek megértésére, a nemzeti műveltség és identitás továbbadására, valamint a közösségekben együttműködők értékteremtő aktivitására sőt, életünk morális és ontológiai értelmezési keretének felfedezésére neveljen.
Szerző: Sárosi Bálint
Nap
2019
A Széchenyi- és Prima Primissima Díjas népzenekutató professzor 1995-ben és 2008-ban megjelent művének javított harmadik kiadása. E kézikönyv a népzenének arról a részéről szól, amelyről Kodály és Bartók generációjától nem kaptunk részletes összefoglalást. Olvasmányos közérthetőséggel, ugyanakkor tudományos igénnyel mutatja be a nép zenészeit és hagyományos zenéjét: a falu zenei életének alakulását a zenei önellátástól a cigányzenészek működésének általános elfogadásáig, a "primitív" motívumismétlő zenétől a verbunkos-zene máig ható örökségéig.
Szerző: Krasznahorkai László
Magvető
2019
Annak, „aki menekül, éppen abban a világban kell léteznie, amelyik elől és amelyik miatt menekül" – olvassuk Krasznahorkai László új könyvében, amely az Odüsszeia s ezen belül a Kalüpszó-mítosz alaptörténetét megidézve áttételesen magának a menekülésnek, az üldöztetésnek, a készenlétnek és a résen-létnek mint univerzális sorsállapotnak a megjelenítése. Folyamatos, a végletekig megfeszített figyelem, rituális örökmozgás jellemzi a mű menekülő hősének stratégiáját, s ez a létmód igencsak hasonlít a Krasznahorkai-mondatok önmagukat hajtó lendületéhez, melynek következtében a történet tárgya és az elbeszélés nyelve természetes fedésbe kerül egymással. Krasznahorkai újkori Homérosz-hommage-ának helyszíne az Adriai-tenger térsége, Polatól Fiumén át Mljet szigetéig. Itt találkozik a menekülő lény, „a pillanat foglya" az örökkévalósággal.
Szerző: Molitorisz Pál - Tirják László
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
2019
"A könyv a park állapotváltozásainak bemutatásával, az itt élő, egymást követő generációk történetével, valamint gazdag fotóanyagával betekintést nyújt az Anna-liget múltjába." (a Szerzők)
Szerző: Zombainé Szarka Mária
Magánkiadás
2019
Zombai Károlyné kétegyházi pedagógus újabb kötetet jelentett meg a helyi román közösségről, amelyben egész életét töltötte. A könyv azokat a kétegyházi intézményeket mutatják be, amelyeket a helyi ortodox vallású románok alapítottak.
Szerző: szerkesztők: Márk László, Martyin Emília, Simon Éva
NOI Román Lap- és Könyvkiadó
2019
Szerző: szerkesztő: Tóth Ágnes
Argumentum
2018
A második világháború végétől az 1950-es évek kezdetéig a magyarországi német kisebbség életében mélyreható változások következtek be. Ennek az időszaknak az eseményei – a jogfosztások, kisajátítások, kiutasítások, deportálások, belső telepítések – alapvető, máig ható fordulópontot jelentenek a magyarországi németek történelmében. A 400 korabeli dokumentumot tartalmazó kötet átfogóan mutatja be a magyarországi németek helyzetét a korszak bel- és külpolitikai folyamatainak összefüggéseiben. A részletes bevezető tanulmánynak, a dokumentumok összefoglalói magyar és német nyelvű közzétételének, valamint a függeléknek köszönhetően a forrásgyűjtemény jól hasznosítható az oktatásban, ugyanakkor lehetőséget nyújt arra is, hogy segítségével a témával foglalkozó kutatók konkrét aspektusokat vizsgálhassanak, s újabb kérdésfelvetésekkel ösztönözhessék a további kutatásokat.
Szerző: Durkó Károly
Gyulai Évszázadok Alapítvány
2019
Dobos István gyulai pilóta életútjáról írta meg a Gyulai Évszázadok Alapítvány két szerzője, Székely Árpád és Durkó Károly a Gyula régen és ma sorozat 15. kötetét.
Szerző: A szövegeket válogatta, valamint az előszót írta Kerékfy Márton
Rózsavölgyi Kiadó
2010
Ligeti György az európai modern zene meghatározó alakja volt. Azok közé tartozott, akik szóban és írásban egyaránt rendszeresen megnyilatkoztak - nem csupán saját műveikről, hanem mások alkotásairól, valamint a művészet és a művészeti élet általános kérdéseiről is. A modern zenével foglalkozó szak- és ismeretterjesztő irodalom Ligeti jó néhány szövegére - akárcsak Karlheinz Stockhausen, Pierre Boulez vagy John Cage írásaira - már évtizedek óta "alapszövegként" hivatkozik. Ligeti idegen nyelven fogalmazott írásai közül magyarul mind ez idáig mégis csupán néhány volt hozzáférhető. Ezt a hiányt pótolja ez a kötet, amely a zeneszerző írásainak első magyar nyelvű gyűjteménye. A tematikus fejezetekre osztott, száznál is több anyag között találhatók önéletírások, alkotói önvallomások, zenei ismeretterjesztő cikkek és elemző tanulmányok, továbbá szerzői kommentárok valamennyi Ligeti-műhöz.
Több