Interjú Bogár Nikolettel

– Ugyan Szegeden láttál napvilágot, de minden szál Békéscsabához köt. Mit tudnál leginkább kiemelni, mi az, amit a leginkább szeretsz a városban?

– Nem tudom meghatározni pontosan, mi az, amit a „legjobban" szeretek Békéscsabában. A gyerekkori és kamaszkori emlékeim nagy része ehhez a városhoz köthető, talán ez a legeslegfontosabb. Az egészen apró emlékektől életem fontosabb mérföldköveiig. Akár csak ha az esti sétákra gondolok a Körös parton a kutyámmal, a körgáton való sétára a barátnőimmel, rengeteget köszönhetek békéscsabai tanáraimnak, imádtam a nagyszüleim kertjében növényeket gondozni, itt értek az első kamaszkori problémák és természetesen Békéscsabán kezdtem el a jövőbeli céljaimat tervezgetni, így természetes, hogy mindig nagy örömmel és szívmelengető érzésekkel térek vissza. A Békés Megyei Könyvtár is szerves része volt gyerekkoromnak, Anyukámmal rendszeresen jártunk könyveket kölcsönözni, illetve a könyvtár által szervezett foglalkozásokon is mindig igyekeztem részt venni, ezek is fontos emlékek gyerekkoromból.

 

– Melyik a legemlékezetesebb emléked, a kedvenc pillanatod a modell múltadból, melyre szívesen visszagondolsz?

– Nagyon szeretek arra a napra gondolni, amikor 2012-ben a milánói Fashion Weeken egy napon vehettem részt a Dolce&Gabbana, majd később Giorgio Armani divatbemutatóján. Mindkettő hatalmas élmény lett volna még külön-külön is, így pedig még sokkal fokozottabbak az élmények. Felejthetetlen volt találkozni Mr. Armanival, aki idős kora ellenére is saját maga végezte el az utolsó simításokat a modelleken kifutóra lépésük előtt, így volt ez velem is, kedvesen a vállamra tette a kezét, mielőtt a kifutóra léptem volna, majd „útnak indított". Megtisztelő volt egy igazi divatlegendával dolgozni. Hasonlóképpen a Dolce&Gabbana show is örök életre emlék marad, semmihez nem fogható az a hatalmas kavalkád, amivel ott szembesültem, illetve az a pillanat, amikor a szemem sarkából megláttam a kifutó melletti első sorban ülő Anna Wintourt.

 

– Mi motivált a könyved megírásában? Kiknek ajánlanád A divatipar és az evészavarok című köteted?

– Fontosnak tartom felhívni a figyelmet az evészavarok kialakulásában szerepet játszó kockázati tényezőkre. Sajnos a modellek az evészavar szempontjából fokozottan veszélyeztetett csoportot képeznek. Viszont a mentális betegségekre érzékeny lányok nagyon könnyen csúszhatnak ezekbe az állapotokba, amire fel kell hívnunk a figyelmet, különösképp azért, mert az anorexia nervosa az a kórkép, aminek az egyik legmagasabb a halálozási aránya a pszichiátriai zavarok között, a betegség kezdetétől számított 10 évben sajnos 8%-ra tehető. Továbbá ha csak szubklinikai tüneteket mutatnak a modellek, és ez az, amit láttunk a tanulmány során, éppen elég lehet arra, hogy megcsorbult önbecsüléssel és akár egy életre elégedetlenül éljen saját testében egy-egy nő. Ezért olyan fontos, hogy hangot adjunk ennek a problémának.

Ajánlom mindazoknak, akik érdeklődnek az evészavarok iránt vagy szimplán a modellszakma egy nagyon meghatározott szegletébe szeretnének betekintést nyerni és informálódni arról, miképp vélekednek maguk a modellek a divatszakma szigorú méretkövetelményeiről. Továbbá olyan személyeknek, akik esetében fennálhat az evészavar gyanúja, esetleg ilyen személyt ismernek környezetükben.

 

– A könyvben közölt kutatásodban – a szakma egyéb szereplői mellett – több modell is részt vett. Az interjúztatás közben ugyanolyan szívesen válaszoltak a még aktív modellek, mint azok, akik már abbahagyták a modellkedést?

– Érdekes kérdés! Azt tudom szerencsére mondani, hogy igen! A válaszadók teljes anonimitását biztosítjuk a kutatás során, így nem kell félniük attól, hogy az elmondottak bármilyen negatív hatást gyakorolnának a karrierjükre – ez nem is célunk. Mi egy felvetett kérdésre szeretnénk választ találni, adatokat gyűjteni, és ennek kielemzése során segítséget nyújtani, remélve, hogy pozitív változásokat érünk el. Inkább azt tapasztaltam, hogy sokan mikor meghallották, hogy az evészavarokkal kapcsolatos a kutatás, elhárították az interjúban való részvételt, arra hivatkozva, hogy őket ez egyáltalán nem érinti, pedig ezeket az ellentmondó válaszokat is fontos hallani és a kutatásba beépíteni, illetve egyéb más kérdések is szóba kerülnek a felmérés során, erről igyekszünk kellő tájékoztatást nyújtani.

 

– Márciusban Békéscsabán tartottál könyvbemutatót a szerzőtársaddal és professzoroddal, Túry Ferenccel. Milyen érzés volt "hazai pályán" megosztani tapasztalataidat, és elmesélni a történetedet?

– Egészen kivételes élmény volt az otthoni könyvbemutató. Mint említettem, gyerekkoromban fontos szerepet játszott a Könyvtár, bár nagyon rég jártam ott utoljára, így már az első pár lépés is különleges volt, mikor megérkeztem. Csodás volt látni a rengeteg ismerős arcot a közönség soraiban, akik szinte mind valamilyen fontos szerepet töltöttek be az életemben. Pont ezért volt nagyon különleges ez az alkalom, mert nem idegen embereknek kellett felvázolnom a személyes történetem és a kutatásom eredményeit, hanem a jelenlévők többsége végig kísérte életem valamely szakaszát és átélték velem mindazt, amin keresztülmentem, legyen szó akár a betegségem legnehezebb időszakáról, vagy a modellkarrierem során elért sikerekről. Így egy sokkal közvetlenebb hangulatú beszélgetős est lett a bemutatóból, amit úgy láttunk, mindenki nagyon élvezett.

 

– Gyógyszerészként dolgozol Budapesten. Azt gondolná az ember, hogy a gyógyszerészet és a modellszakma két külön világ. Valóban így van?

– Igen, nagyon nehéz átfedést találni a két terület között, talán a kozmetikaipar az, ahol a két ágazat találkozni tud, bár én modellként is nagyon keveset tapasztaltam abból a szegmensből, illetve gyógyszerészként sem tudtam még elmélyedni a különböző szépségápolási termékek rejtelmeiben. Ennek ellenére azért mégis úgy gondolom, hogy azok nélkül a tapasztalatok nélkül, amiket a divatiparban szereztem, nem lennék most az a gyógyszerészetben sem, aki vagyok. Hiszem, hogy az életben minden tapasztalás pontosan illeszkedni fog valamilyen módon a történetünkbe, még ha ez nem is egyértelmű kezdetben, utólag mindig megtaláljuk az értelmét. 

Ezen felül viszont szeretem elmesélni azt a történetet, mikor egy párizsi utam során egy külvárosi casting során bolyongtam az utcákon, nem találtam a megjelölt címet, és összefutottam egy lánnyal, akiről kiderült pár mondatváltás után, hogy szintén magyar. De nem csak ez derült ki, hanem az is, hogy a Semmelweis Egyetemen tanul gyógyszerésznek, ahová én még akkor csak épphogy jelentkeztem. Szinte el sem hittem, hogy ilyen véletlen egybeesések létezhetnek! Szóval lehet, még sincs olyan távol ez a két szakma egymástól!

 

– A koronavírus-járvány jelentősen megváltoztatta a hétköznapjainkat, különféle korlátozásokat és egészségügyi ajánlásokat kell szem előtt tartanunk. Számodra mennyire jelentett nagy változást a kialakult helyzet?

– Azon szerencsések közé tartozom, akik számára nem jelentett különösebb terhet vagy változást a járványügyi helyzet. A gyógyszeriparban dolgozom, mondhatni irodai munkám van, laptopról végzem a feladataim túlnyomó részét, így ezt otthonról, home office-ból is tökéletesen tudtam teljesíteni, a kollégáimmal kialakított rendszerben továbbra is szorosan együtt tudunk működni, nem jelentett nagyobb kihívást az új állapot.

 

– Mik a terveid a jövőben? Gondolkozol újabb könyv megírásán vagy más módon is segítenél az olyan helyzetben levőknek, mint amilyenben voltál?

– Egyelőre újabb könyvet nem tervezek, inkább az lenne a cél, hogy a meglévő kötetet terjesszük minél nagyobb számban, akár az angol és magyar nyelveken kívül egyéb fordításban is. Szeretnék még mélyebbre ásni a témában és jobban megismerni a kutatott kérdéskört, hiszen nagyon sokrétű probléma, ami természetesen megoldásokra is vár, ennek kidolgozását is fontos feladatnak tartjuk, reméljük, a jövőben erre irányuló tevékenységbe is bele tudunk kezdeni.

 

Az interjút Juhász Zoltán készítette.